Pokorni Zoltán

További híreink

Az idén is részesülhet TAO-támogatásból a Hegyvidéki Sport Egyesület és a Hegyvidék-YBL Waterpolo Club. A kormány döntése értelmében már három éve a vállalkozások nyereségadójuk egy részét támogatásként fordíthatják a kiemelt látványsportágak utánpótlásképzésével foglalkozó egyesületek számára.

Az utánpótlássportot támogatni kívánó kerületi, illetve budapesti cégek az utóbbi három évben nyereségadójukból mintegy 200 millió forinttal segítették az egyesületekben folyó utánpótlásnevelést. Hogy a megkezdett munka jövőre is a már megszokott minőségben folytatódjon, ismét szükség van a TAO támogatásokra.

A hegyvidéki TAO bevételek felhasználásáról tartott beszámolót a Hegyvidék Sport Egyesület (HSE) és a Hegyvidék-YBL vízilabdaklub, valamint a Hegyvidéki Önkormányzat. Bevezetőjében Váczi János sportért felelős alpolgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy a Hegyvidéki Önkormányzat az országban egyedülálló módon költségvetésének 4,4 százalékát költi a kerületi diák- és tömegsport fejlesztésére. A közelmúltban jelentős átalakítások történetek az intézményrendszerben is, megtörtént a sportlétesítmények átszervezése, melynek keretében az önkormányzat saját kézbe vette a Csörsz utcai sportcsarnok üzemeltetését

A Sportmaxot felváltó MOM Sportot a Hegyvidéki Sportcsarnok Kft, a többi sportlétesítmény üzemeltetését a Hegyvidéki Szabadidősport Kft latja el. A százszázalékban kerületi tulajdonú cégeket Buranits Ildikó vezeti. Változások történtek a HSE berkein belül is, az egyesület társadalmi elnöke Pentz Edina lett, az ügyvezetői feladatokat pedig Horváth Péter látja el.

Buranits Ildikó elmondta, hogy 2011-ben 46, tavaly 73 millió forint támogatás folyt be az kerületi egyesületekhez, az idei évben pedig már 83 millió forint TAO bevételhez juthat a HSE és a Hegyvidék-YBL. A két egyesület a támogatást a szakszövetségekhez benyújtott és elfogadott pályázatoknak megfelelően az utánpótlás szakosztályok fejlesztésre fordította. Az elmúlt években számos kerületi cég állt az egyesületek mellé. Mint a szakember kiemelte, a társadalmi felelősségvállaláson és az emocionális okokon kívül komoly anyagi előnyökkel is jár a TAO támogatás a cégeknek, az átutalt pénzösszeggel ugyanis az adóalap és nyereségadó egyszerre csökkenthető. Ráadásul a támogatás látható helyre kerül, annak felhasználását pedig szigorúan ellenőrzik.

A TAO bevételeket elsősorban sporteszközök, felszerelések vásárlására, versenyek és bajnokságok szervezésére és utaztatásra, valamint a pályabérlések kifizetésére költötték a kerületben. Buranits Ildikó hangsúlyozta: a TAO támogatással a cégek nem csupán az utánpótlásneveléshez, hanem ezen keresztül az egészséges életmód népszerűsítéséhez is hozzájárulnak.

A konkrét tapasztalatokról Lévai Balázs a Hegyvidék-YBL WPC elnöke számolt be. Elmondta, hogy jelenleg száz körül van az igazolt utánpótláskorú játékosuk száma, a jövő évben pedig 120 főre tervezik bővíteni a keretet. A TAO bevételeket vízfelületbérlésre, illetve a felszerelések megvásárlására költötték, utóbbi azt jelenti, hogy a gyerekek a papucstól kezdve a fürdőköpenyig mindent ingyen kapnak az egyesületben. Lévai Balázs emlékeztetett: a TAO támogatásnak köszönhetően a szülők válláról tudnak terheket levenni.

A klubnak szüksége van egy buszra, amivel a versenyre szállítást tudják megoldani illetve új lelátót kell építeniük, és kapukat, elválasztó köteleket is szeretnének vásárolni – utóbbi beruházások a MOM Sport fejlesztéséhez is hozzájárulnak – minderre lehetőséget ad a TAO pályázat keretében az YBL Waterpolo Club részére jövőre lehívható 56 millió forint. Mindehhez Pentz Edina annyit tett hozzá, hogy a HSE-ben ez az összeg 27 millió forint, és az elmúlt évhez hasonlóan pályabérletek, sporteszközök, sportruházat vásárolásra fordítják a támogatást.



Nyomtatás