Pokorni Zoltán

További híreink

Az Erzsébet-program keretében közel harminc hegyvidéki nyugdíjas üdülhetett idén az ország több pontján. Élményeikről, tapasztalataikról számoltak be a Kiss János altábornagy utcai Gondozási Központban Pokorni Zoltán országgyűlési képviselőnek.

Nelli néni és Zsóka néni Balfon üdültek, a két barátnő mindenki előtt szerette volna megköszönni a lehetőséget, mert az állami támogatás nélkül nem lett volna módjuk arra, hogy bárhová is elutazzanak. „Nagyon jó szállásunk volt, az ellátás is nagyszerű, sőt, a magunk korabelieknek talán túl bőséges is” – mondták. Többen csatlakoztak a dicséretekhez, mire Pokorni Zoltán arra kérte a nyugdíjasokat, arról is meséljenek, hogy volt-e olyan, ami nem tetszett, hogy azon változtatni lehessen a következő szezonra. Erre válaszul többen megerősítették, hogy azok, aki a teljes ellátást választották, megelégednének egyszerűbb, szolidabb étkezéssel is, néhányan az egyes üdülők megközelíthetőségén javítanának, de összességében a legtöbben továbbra is jó szájízzel beszéltek élményeikről. Akik nyugdíjuk mértéke (vagy özvegyi ellátásuk miatt) nem voltak jogosultak erre az üdülési támogatásra, azt kérték, jövőre ők is részesülhessenek hasonló üdülési lehetőségben, s ehhez, mint hangsúlyozták, örömmel fizetnének plusz hozzájárulást is.


Nyomtatás