Pokorni Zoltán

További híreink

A polgármesteri hivatallal szemközt, a Törpe utca 2. szám alatt hamarosan új épületet alakítanak ki a népszerű közösségi intézmény, a hegyvidéki Kulturális Szalon számára. Az új középület terveit lakossági fórumokon mutatják be a környéken élőknek, akik az épülethez és annak funkciójához kapcsolódóan javaslatokat tehetnek annak közvetlen környezete, illetve a polgármesteri hivatal melletti kis tér megújítására is.

A Kulturális Szalon egy ideiglenes helyzetnek köszönheti létrejöttét – idézte fel az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő közösségi hely alapításának körülményeit a kerület polgármestere. Pokorni Zoltán az intézmény jövőjével kapcsolatos, első ízben megrendezett lakossági fórumon felelevenítette: amikor a MOM Kulturális Központot a felújítás miatt egy időre bezárták, ideiglenesen itt, a Böszörményi út 34/a szám alatt, a régi gyerekkönyvtár helyén kapott átmeneti otthont a kultúrházban működő klubok, illetve programok egy része. Mivel a hely jól működött, úgy döntöttek, hogy a MOM újranyitását követően is töltsön be közösségi funkciót a Böszörményi úti helyiség – így alakult meg 2011 őszén a Kulturális Szalon, amely sokféle körnek, kezdeményezésnek ad otthont.

Az intézmény vezetője, Menyhárt Éva arról tájékoztatta a megjelenteket, hogy évente mintegy 1600 programot tartanak jelenlegi helyükön. Bár továbbiakra is lenne igény, a Böszörményi úti helyiségcsoportjukban – mely a kiszolgáló helyiségekkel együtt is mindössze 80 négyzetméteres – a fizikai korlátok miatt a jelenleginél több foglalkozásnak már nem tudnak helyet biztosítani.

Pokorni Zoltán elmondta, hogy már egy ideje a kerület tulajdonában van a Kiss János altábornagy utca és a Törpe utca sarkán lévő épület, aminek eredetileg hivatali funkciókat szántak. Időközben azonban számos, korábban az önkormányzat által ellátott feladatot átvett az állam, így már nincs szükség a polgármesteri hivatal bővítésére – a Kulturális Szalon új épületének kialakításához azonban megfelelő helyszínt kínál az ingatlan.

Az új épület terveit Lenzsér Péter építész mutatta be az érdeklődőknek. A tervezőtől megtudhattuk: a kiindulópont az volt, hogy az új épületnek legyen egy olyan központi tere, egy nagyterem, azaz szalon, amely sokféle közösségi program megrendezésére alkalmas. Első körben a területen található régi épület hasznosításán gondolkodtak, ezt azonban el kellett vetniük, mert nem lett volna alkalmas a ház egy megfelelő méretű közösségi tér kialakításához. Ezért egy új, kortárs épületet terveztek, amelynek első szintjén helyeznék el a rugalmasan alakítható nagytermet. A teremben, illetve az ehhez kapcsolódó galériaszinten mintegy 120-140 ember férne el. Az épület tetején szabadtéri programok számára is alkalmas tetőteraszokat alakítanának ki, míg az alsó, földszinti részeken, a Kiss János altábornagy utca felé nyitottan kávézót hoznának létre. A nyitottság fontos tulajdonsága lesz az épületnek, hiszen azt szeretnék, ha egy nyüzsgő, élettel teli ház jönne itt létre.

A lakosság részéről elhangzott, hogy jó lenne, ha az új, Törpe utcai épület kialakításával együtt a polgármesteri hivatal és a Kulturális Szalon leendő központja közti területet is rendeznék. A teret jelenleg is többféle célra használják – termelői piac működik itt, továbbá koncerteket, illetve karácsony előtt vásárt rendeznek –, s jó lenne, ha tovább erősödne a helyszín közösségi funkciója. Pokorni Zoltán jelezte: egyetért a felvetéssel és az önkormányzatnak is vannak ilyen jellegű elképzelései. Szeretnék minőségileg megújítani a közterületet, ezért is fontos, hogy meghallgassák a környéken élők javaslatait, észrevételeit, a lakossági fórumok is ezt a célt szolgálják.

A most lezajlott, első lakossági egyeztetésen többen is véleményezték a bemutatott elképzeléseket. Egy hölgy javasolta, hogy zárják le véglegesen a Kiss János altábornagy utca Törpe utca és Böszörményi út közti rövid szakaszát, míg egy úr ehhez kapcsolódóan azt ajánlotta: egy esetleges lezárás hatásainak vizsgálatára végezzenek forgalomszámlásokat a környező utcában. Szó esett arról is, hogy a Kulturális Szalon leendő épülete mellett található lakóházhoz vezető lépcsőt újra kellene építeni a Kiss János altábornagy utcában – ennek a kérdésnek a megoldása érdekében egyeztetést folytat az önkormányzat az érintett ház tulajdonosaival.



Nyomtatás